A Szépségkirálynő 2012 - Hajdú Péter keményen osztotta a Szépségkirálynő indulóit

A TV2 és a Magyarország Szépe Kft. által jegyzett Szépségkirálynő második castingján Kasza Tibor és Hajdú Péter beszólásaitól volt hangos a tér, de csak egy lány mert kiállni magáért. Persze NAV-dolgozóként könnyű keménykedni. Erre felsőfokút adtak?" - tiport bele az egyik induló lelkébe a Szépségkirálynő című műsor producere, Hajdú Péter, miután a lány megszólalt németül, merthogy a parkolás királya  erre kérte a verseny keddi, második körös castingján, a Club Playben, ahová már csak azt a nyolcvan lányt hívták el, akik átmentek az első rostán. Az illusztris zsűribe olyan nevek kerültek, mint Rubint Réka, Szabó Dóra, a tavalyi Miss Earth,Zsidró Tamás, László Zsolt plasztikai sebész, Kasza Tibor és Hajdú Péter, de persze mind közül az utóbbi kettő volt a legkeményebb, válogatott beszólásokkal osztották a versenyzőket, hogy aztán kiválasszák, kik azok, akik közül a felkészítő tábor után kikerül a 2012-es Miss World, Miss Earth és Miss Universe. Hungary, persze. Jártál arab országban?
Az előző évi Dubaj-balhé, na meg a frissiben előkapott tavalyi döntőst, Bertók Mariannt ért hasonló vádak után Hajdúék erősen szűrtek. Vízumot idén sem kérhettek be, a kérdéssel meg, hogy 'szia, te jártál már arab országban?', nem sokra mentek, szinte mindenki nemet intett a fejével, ha egyáltalán tudta, pontosan mely országok tartoznak ide. Aki tudta, és mégis bólogatott, azzal elbeszélgettek, hogy ugyan mivégre járt Szudánban vagy Marokkóban.
A mobil kifutón egyenként vonultak fel a lányok, akiket a zsűri egy része lelkesen, a másik unatkozva szemlélt. Kasza Tibor sohasem maradt szótlan, Hajdú meg rendre kegyetlen vagy megalázó kérdésekkel frusztrálta a főként vidéki versenyzőket. Amikor nem, akkor a telefonját nyomkodta, nagyon kell dolgozni a pr-on, na. A mezőny egyébként erősebb, mint a tavalyi, legalábbis ezt mondja Szabó Dóra, a 2011-es Miss Earth Hungary.
"Én nem voltam a tavalyi elődöntőn ilyen jó formában, irigykedem is a lányokra, hogy jobb alakjuk van, mint nekem. Nagyon várom a tábort, ahol mentorkodni fogok, mert az egy hatalmas élmény lesz mindenkinek" - osztotta meg véleményét a Velvettel. Divattervező lennék, vagy a médiában helyezkednék el
A casting azért alapvetően nem volt túl izgalmas, számtalanszor elhangzott például a „Mi a célod ezzel a versennyel” kérdés. Az erre adott válaszokból kiderült, hogy a világbékézés már nem trendi, ehelyett inkább az afrikai gyerekeknek, gazdátlan állatoknak és a „nehéz társadalmi osztályban élőknek” segítenének a versenyzők. Az indulók nagy része egyébként főiskolás és vidéki, néhányuk plasztikáztatott is, nahát. A szolárium meg, úgy tűnik, alapkövetelmény, a bevilágítás miatt ezt még értjük is.
A lányokról nem sok minden derült ki, akadt, aki divattervező, személyi edző és könyvelő is lenne, de a legtöbben a médiában helyezkednének el, mert ebben látják a jövőt - erre a célra mondjuk épp megfelel a Való világ vagy az Éden Hotel, de hát egyik sem egy TV2-s műsor, ugye. Ezen lányok súlyos ellenpontja volt a NAV-nál dolgozó decens szőke, akinek kedvenc sportja a lövészet, és mint megtudtuk, jól céloz, de arról még a mamájának sem beszél, hogy mi is a pontos feladata az adóhivatalnál. Na őt merte volna csak igazán megszívatni Hajdú.
Az is kiderült, többen próbálkoznak már másodszor, volt, aki azt vallotta:
„Az idei évben értem meg arra, hogy részt vegyek a versenyen”. Azt viszont már, hogy hogyan kell megérni egy ilyen versenyre, sajnos nem tudtuk meg.
Apróhirdetés feladása regisztráció nélkül is! NEThirdtes.com

A Szépségkirálynő 2012 - Baleset! Kórházba vitték Szunai Lindát

Balesetet szenvedett Szunai Linda (19)! A szépségkirálynő a nyereményautójával egy másik kocsiba rohant bele, a mentők kórházba szállították. A belső sávban haladtam, amikor elém vágott egy autó, pont a zebra előtt. Nem volt időm lefékezni, hátulról belementem. Nem emlékszem minden részletre, a szemtanúk szerint az ütközés után két percig meg sem mozdultam, csak ültem a kocsiban. Amikor kiszálltam, akkor láttam, hogy egy motoros is részese volt az ütközésnek. Nem voltam magamnál, az anyukámat is a rendőrök értesítették. Én azt sem tudtam neki elmondani, hogy hol vagyok pontosan, csak sikítottam a telefonban. Nagyon megrémültem - nyilatkozta a Blikknek Szunai Linda. Az autó összetört, elszállították, a körülményeket még vizsgálják, hogy kiderüljön, ki a felelős. A balesetben nem nyílt ki a légzsák, így Linda alaposan beütötte a fejét, így kórházba szállították. Nagyon megijedtem, órákkal később is remegtem, egyszerűen nem hittem el, hogy ez velem történik. A mentők csak engem vittek be, szerencsére más nem sérült meg a balesetben. A kórházban kiderült, hogy nincs komolyabb bajom, saját felelősségemre hazajöttem, már jól vagyok - tette hozzá.

Ingyenesen feladható apróhirdetés NEThirdetes.com

A Szépségkirálynő 2012 - Szétesett a szépségkirálynő családja

Tizenéves fejjel kellett végignézni Szunai Lindának, amint darabokra hullik a családja. Bár a jó viszony megmaradt a szüleivel, öccsét megviselte a dolog.
Bár Szunai Linda még rendkívül fiatal, sok negatív dolgot kellett megélnie az utóbbi két évben. Bár kevesen tudják, két évvel ezelőtt a szépségkirálynő szülei elváltak. Linda mindössze tizenhét éves volt, amikor szülei eléálltak döntésükkel. "Minden előjelét láttam annak, hogy el fognak válni. Én nem akartam beleszólni, ellenben ők mindenben kikérték a véleményem" - nyilatkozta a Hír24-nek Szunai Linda, aki támogatta szüleit döntésükben. "Láttam, hogy jobb lesz nekik, ha elválnak az útjaik. Mindkettőjük szempontjait megértettem, így támogattam őket" - mesélte a szépségkirálynő, aki bár jól kezelte szülei válást, öccsét mindennél jobban sajnálta.
"Az öcsémet igazán megviselte a dolog. Főleg az, hogy ő a mai napig ingázik a szüleim között. Bár anyukám és apukám két szomszédos városban laknak, nagyon megnehezíti a helyzetét, hogy folyamatosan ingáznia kell. Egy hetet itt, egy hetet ott tölt évek óta" - mondta őszintén Szunai Linda, aki a negatív tapasztalat ellenére továbbra is házasságpárti. "Bár most nem vagyok párkapcsolatban, remélem, hogy egyszer nekem is lesz férjem. Titkon minden lány erre vágyik, ahogy én is. Még fiatal vagyok, nem úgy keresek párt, hogy a potenciális férjet látom benne, de remélem, hogy egyszer én is mondhatom majd valakire, hogy ő a férjem. Olyan jó lehet büszke lenni egy férfira, aki csak az enyém, és aki engem választott, hogy a hátralévő éveit leélje velem" - nyilatkozta Linda, aki most kiválóan érzi magát szingliként.
Ingyenes apróhirdetés feladása! NEThirdetes.com

A Szépségkirálynő 2012 - Szunai Linda mindent megkapott - kivéve a boldogságot

Alig volt tizennyolc éves, amikor tavaly elnyerte a Miss World Hungary címet. Ezzel Szunai Linda élete egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozott.
Kaptam egy autót, egy lakást, és elköltöztem otthonról. Egy csapásra mindent megkaptam, amihez egy korombeli lány általában csak évek alatt jut hozzá. Enyém volt az egész világ! Az elején persze roppant élveztem ezt a helyzetet, és a világversenyre való készülődéssel voltam elfoglalva. Aztán London után már nem várt más, csak sok kérdés, sok szabadidő, és én egyre többször voltam szomorú. Nem találtam a helyemet, szerettem volna visszakapni a régi életemet. Mindennap sírtam, depressziós lettem, minden kritikát tragédiának éltem meg. Lehet, hogy még nem voltam arra felkészülve, amibe belecsöppentem. Teljesen kiábrándultam az életemből - meséli a Kiskegyednek Szunai Linda, aki nagyon közel állt az idegösszeroppanáshoz.
A lány korábban jogi pályára készült, de most, hogy belelátott a média világába, egyre jobban tetszik neki, így kommunikáció szakra adta be jelentkezési lapját.