Bár szigorú titoktartási szerződés köti az összes stábtagot és statisztát, azért egy-két apró részlet napvilágra került Bruce Willis legújabb filmjének magyarországi forgatásáról, hiszen a világsztár hazai színészekkel is dolgozik. A Star magazin újságírója hozzájutott néhány érdekes információhoz.
Kamarás Iván forgatási napján látszott, hogy nagyon izgult, és bár csak egy kis szerepről volt szó, ő azt is nagyon komolyan vette. Pár mondatot kellett elmondania oroszul, de még percekkel a forgatás előtt is mormolta magában a szöveget - nyilatkozta a neve elhallgatását kérő informátor, aki azt is elárulta, hogy Ganxsta Zolee többször megjelent már a forgatás helyszínén, azonban mindig elnapolták a jelenetet, amiben szerepelt volna. Sőt, lehet, hogy nem is lesz benne, de úgy tűnt, ezt egyáltalán nem bánja.
Budai Zsuzsit egy ügynökség kereste meg, hogy vegyen részt a produkcióban. A magazin megtudta egy szintén neve elhallgatását kérő ismerőstől, hogy Zsuzsi attól függően vállalta el a szerepet, hogy milyen ruhát adnak rá a filmben, hiszen nem szerette volna, hogy mindene látszódjon. Úgy tűnik, hogy a ruha elnyerte a szépségkirálynő tetszését, hiszen eljátszotta az orosz maffiózó barátnőjét.