A Szépségkirálynő 2012 - Az énekes a TV2 A Szépségkirálynő című műsor divatfotósaként tűnik fel ismét,

Kasza Tibi idén is az ország legszebb lányai között sürgölődhet. Az énekes a TV2 A Szépségkirálynő 2012 című műsor divatfotósaként tűnik fel ismét, s elárulta, milyen szempontok alapján veszi szemügyre a lányokat. Kasza Tibi már a válogatókon is figyelemmel kísérte a jelentkezőket, de a zsűrizés mellett később fotós feladatok is várnak rá.
Amikor megláttam a lányokat, első pillanatban azt éreztem, hogy erősebb a mezőny, mint tavaly. Ahogy később már beszélgettünk is velük, azt mondtam, hogy kiegyenlített mezőnyt kaptunk. Nagyon szépek a lányok, megvannak a kiemelkedő egyéniségek. Nagyon erős döntő várható - értékelte a szépségeket Kasza Tibi, aki bizakodik, mert úgy látja, nem lesz nehéz dolga a verseny során. S talán még szebb, sportosabb alkatú szépségeket kaphat lencsevégre, mint tavaly. Elsősorban "szemfetisiszta" vagyok, számomra a szem és az arc az első. Az nyilván látszik, hogy valakinek lapos hasa, szép popsija, tartása van, szépen jár... Ezek elsődleges benyomások. Viszont nagyon meg tud csúnyulni egy lány, el tudja veszíteni a varázsát, amikor elkezd beszélni, vagy amikor mosolyog. Ez össze tudja rombolni az addig felépült képet - magyarázta Tibi, aki tavaly is élvezte a munkát. Ez nem olyan, mint egy normál divatfotózás, amikor van két-három órád valakire ráhangolódni, ráérezni, négy-öt szettben fotózod, megvan, hogy mi áll jól neki, a fényeket direkt hozzá alakítod... Itt mindenkit ugyanabban a környezetben, ugyanazon technikai feltételek között kell megfotózni. Ez valakinek jobban áll, valakinek rosszabbul. Gusztusosan, de reálisan kell megmutatni a versenyzőt - mondja fotós szemmel Tibi, aki elárulta: nem kizárt, hogy zenei produkcióval is fellép majd a döntőben, azonban még kérdéses, hogy ez technikailag megoldható-e. Az biztos, hogy divatfotósként szerepel A Szépségkirálynőben, de ahogy mondta: életében az első szerep még mindig a zenéé.