Nem könnyű szépségversenyt rendezni manapság. Hol a nyertes utasítja vissza a koronát, hol meg mást küldenek a nemzetközi versenyre, mint aki nyert. A meglehetősen szövevényes történetben szerepet kapott
Kelemen Henrietta, Huszárovics Dalma, a Fülöp-szigetek és a Magyarország
Szépe Kft. is.
A történet a következő: a Miss Earth verseny nyertese, Kelemen Henrietta helyett
más utazik a tájfun sújtotta térségbe. Hogy ez hogy lehet? Úgy, hogy az
utazhat a versenyre, akit beneveznek, és kifizetik utána a 2000
dolláros (kb. 400 ezer ft) nevezési díjat. A Magyarország Szépe Kft.
harmadik tulajdonosa ezt megtette, persze csak mint magánember.
"A
Magyarország Szépe Kft.-ben van egy harmadik üzlettársunk, aki mint
magánember delegálta Dalmát, így vállalkozásunknak ehhez semmi köze.
Bárki indíthat nemzete színeiben egy lányt, aki befizeti a nevezéshez
szükséges licencdíjat, amit üzlettársunk három évre előre magánemberként
megvásárolt magának" – nyilatkozta a Blikknek Sarka Kata, a
Magyarország Szépe Kft. ügyvezetője. A titokzatos üzlettárs Dulai
Zoltán, aki a felszámolás alatt álló Slimexpo Zrt-ben is érintett.
A
Miss Hungary képviselője, B. Tóth Mihály csak annyit mondott: "Hiába
készültünk, mert néhány napja kiderült: egy olyan lány utazhat Henrietta
helyet, aki nem is nyert szépségversenyt."
Érdekes módon a Miss Earth Hungary oldalán az idei nyertesként Huszárovics Dalma neve van feltüntetve, a bejegyzést 12 órája rakták fel.
A
lap megszólaltatta az utazó lányt, Huszárovics Dalmát is. "Október
végén kaptam egy telefont a Magyarország Szépe Kft. egy régóta ismert
képviselőjétől, hogy készüljek. Valóban nem nyertem itthon
szépségversenyt, azért esett rám a választás, mert négy évvel ezelőtt
döntős voltam, és fél évig karitatív munkát végeztem Afrikában, ami
sokat nyom a latban."
Korábban Hajdúék cége rendezte a Miss Earth
versenyt is, de két éve már nem. A versennyel már tavaly is baj volt,
az akkori nyertes, Kocsis Alexandra egyszerűen nem utazott el Manilába. Sarka Kata, a Magyarország Szépe Kft. ügyvezetője a Velvet érdeklődésére
elmondta, hogy férjét, Hajdú Péter a Facebookon keresztül kereste meg
Répás Lajos, a Miss Hungary verseny egyik szervezője, akit sokáig kerítéssel vádoltak. Répás állítása szerint nem delegált egy lányt sem a versenyre, mivel nem tartja jónak azt.
Tóth Mihály szerint itt valami nagyon félrecsúszott. Elmondása
szerint ő még szeptember 18-án küldte vissza a szerződést, melyben
rögzítették a szerződést feltételeket. Ehhez képest október végén kapott
egy levelet, mely szerint egy másik céget illetnek a jogok. "Mi
lefoglaltuk már a repülőjegyeket 9 főre, mindent megszerveztünk." Arra a
kérdésre, hogy tesznek-e jogi lépéseket az ügyben, B. Tóth csak annyit
mondott: "Elsődleges szempont, hogy megvédjük Henrietta imidzsét, és ne
engedjük el a fülünk mellett ezt a dolgot. A legrosszabb, hogy emiatt
lecsúsztunk más, nagy versenyről." B. Tóth elmondása szerint ők azért is
akartak kimenni, mert be akartak mutatni egy környezetvédelmi magyar
szabadalmi technológiát. Ugyanis a Miss Earth-ön erre is van lehetőség.
A
Velvet megkereste Kelemen Henriettát is, hogy szerinte mi történt. "Még
2012-ben nyertem meg a Miss Hungaryt, és idén május körül kerestek meg,
hogy szeretnék, ha én mennék a Miss Earth-re. Már megvolt a
repülőjegyem, holnap indultam volna ki" – mondta el Kelemen Henrietta,
majd hozzátette "Azt, hogy nem én utazom, a Blikkből tudtam meg, október
31-én. A vonaton ültem, amikor anyukám felhívott, hogy olvastam-e az
újságban, hogy nem én megyek, hanem egy másik lány. Felhívtam a
szervezőket, hogy mi ez, de nem tudtak mit mondani, nem tudják, hogyan
történhetett ez." Kelemen szerint B.Tóth igazat mondott, nem gondolja,
hogy hazudott volna neki.
Arra a kérdésre, hogy fontolgat-e jogi
lépéseket az ügyben, elmondta, hogy igen, főleg azért, hogy megvédje a
becsületét. "Mindenhol azt mondtam, hogy elutazom, átszerveztem a
vizsgáimat a főiskolán, volt olyan tanárom, aki megkérdezte, hogy miért
vagyok itt bent. Nem akarom, hogy hazugnak tartsanak.
További érdekes és fordulatos híreket tudhatsz meg a friss hírek oldalain is.