A Bors úgy tudja, hogy a Sarka Kata és Vajna Tímea közös véget alapított, idén pedig ők szervezhetik meg a TV2-n képernyőre kerülő szépségversenyt.
Korábban már megírtuk, hogy a Frizbi
Entertainment Kft. megvásárolta a Magyarország Szépe Kft-t, ami a a Miss
World verseny hazai liszenszét birtokolja, és aminek ügyvezetője Hajdú Péter felesége, Sarka Kata lett. Az eddigi A szépségkirálynő című versenyen
egyszerre választották meg a Miss Universe és a Miss World cím
tulajdonosait, idén viszont ez két külön verseny lesz, ugyanis a Miss
Universe licenszét Vajnáék vásárolták meg, a Miss World viszont maradt
Sarkánál, és utóbbi állítólag már nem a TV2-n kerül adásba.
A Bors szerint egyébként a zsűriben
világsztárok is lesznek majd, méghozzá olyanok, akikkel Andy Vajna és
felesége jóban vannak, vagyis nagy eséllyel nézeget majd Magyarországon
bikinis lányokat az amúgyis Magyarországra érkező Arnold Schwarzenegger, az itt forgató Antonio Banderas, Melanie Griffith, Goldie Hawn, vagy Robert De Niro.