Vajna Tímea mindent megtett azért, hogy csodás, exkluzív show-t
varázsoljon a szépségverseny döntőjéből, ami sikerült is neki, az Erkel
Színház profi, hatalmas ledfalakkal ellátott stúdióvá alakult szombaton.
Cristofer Lambert mint sztárvendég pedig emelte az est fényét.
Tímea elárulta, soha életében nem izgult még ennyire. Három kilót fogytam az elmúlt héten, ami az arcomon látszik is.
Elképesztő stressz volt bennem, hogy minden a tervek szerint sikerüljön.
A lányok is izgultak, volt, aki pezsgőzött színpadra lépés előtt. Én
nem ittam, lehet, hogy az volt a baj! – nevetett Vajna felesége, aki
elárulta, egy percet sem lazít, újra munkába áll. Andyvel nem terveztünk pihenést, mert szeretném idehozni a
világversenyt, ezt pedig már most el kell kezdeni intézni. Reméltem,
hogy az idei gála sokkal nagyobb lesz. Fiatalos, színes, szexi show-t
akartam, mondta el Tímea, aki elégedett királynőjével, annak ellenére,
hogy Nikolettát az internetezők már most kritizálják a 165 centis
magassága miatt, pedig a tévénézők szavazhattak arról, ki legyen a
győztes a zsűri által kiválasztott öt lány közül.Valóban előny és jó, ha minél magasabb egy királynő. Nem én
döntöttem Nikoletta mellett, hanem a tévénézők. Valószínűleg a képernyőn
keresztül nem realizálták, hogy ki milyen magas. Egyébként a 16 lány
közül vele beszélgettem a legkevesebbet, de tudom, hogy fantasztikusan mozgott a kifutón.
Megnéztük, hogy a Miss Universe korábbi győztesei milyen magasra nőttek.
2014 Paulina Vega 178 cm
2013 Gabriela Isler 181 cm
2012 Olivia Culpo 170 cm
2011 Leila Lopes 179 cm
Miss Universe Hungary királynők:
2014 Kelemen Henrietta 171 cm
2013 Kárpáti Rebeka 170 cm
2012 Konkoly Ágnes 173 cm