A Szépségkirálynő - Lencsevégre kapják a szépségkirálynő - jelölteket

Fiúk, egy álom valóra válhat! Eljött a nagy pillanat, együtt fürödhettek és csúszdázhattok a Miss Hungary 2011 szépségkirálynő jelöltjeivel!
2011. október 26-án  14.30 – 18.30 óra között 35 szépség látogatja meg az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőt, ahol a MISS HUNGARY Szépségversenyre való felkészülés apropójából kapják majd lencsevégre a lányokat.
A szépségversenyzők valószínűleg a legjobb formájukat hozzák majd és minden adottságukat bevetve igyekeznek megnyerni a számukra meghirdetett csúszdaversenyt.

A Szépségkirálynő 2011 - Világversenyen a Miss International Hungary győztese, Virágh Nóri

A világ harmadik legnagyobb szépségversenyének résztvevője lesz Virágh Nóra a Miss International 2011 győztese. Szerelme féltékeny ugyan rá, de talán ő az egyik, aki leginkább szorít kedvesének. A vegyészmérnök hallgató szakemberek szerint igen jó esélyekkel indul a hetven ország legszebbjeit felsorakoztató versenyen Kínában.
Leginkább anyukája biztatta, hogy használja ki szépségét és induljon el ezen a pályán is. Barátjával két és fél éve alkotnak egy párt. A fiú büszke is kedvesére, ám nagyon féltékeny a szép lányra, aki egy éve nagy sikerrel kezdett bele a modellkedésbe.
Bikinis fotózást még szívesen vállal, ám a sokat sejtető képek már nem férnek bele a vegyészhallgató világába. Sok versenyt nyert már,ám a legnagyobb átütést a Miss International Hungary versenyen aratott győzelem hozta meg számára
Formák és kisugárzás kifinomult összhangja látható szakemberek szerint a csinos lányban, így Nórának jó esélyei vannak a világversenyen.
A sikerek ellenére a lány  a tanulást helyezi előtérbe. A diploma megszerzése után orvoslátogatóként szeretne dolgozni, mivel kötetlenebb munkában gondolkodik, majd valamelyik gyógyszeripari cégnél szeretne elhelyezkedni.
A versennyel kapcsolatban is határozott elvárásai vannak. Legalább a tizenöt legszebb lány közé szeretne bekerülni, vagy különdíjat elhozni a rangos versenyről.

A Szépségkirálynő 2011 - Az esélyegyenlőség megteremtéséért fogtak össze a parlamenti pártok Weisz Fannival

Az esélyegyenlőség megteremtéséért fogtak össze Weisz Fanni fotómodellel a parlamenti pártok. Példátlannak tekinthető koalíciót alkotva fogtak össze az esélyegyenlőség megteremtéséért a parlamenti pártok Weisz Fanni, a hallási fogyatékkal élő fotómodell kezdeményezésére. 
Vujity Tvrtko, a hétfői, budapesti sajtótájékoztató moderátora megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a fogyatékkal élők és az épeknek hívott emberek közötti árkokat akarják betemetni, és “példátlannak” nevezte azt a koalíciót, amely ebben az ügyben a mostani parlamenti pártok között létrejött.
Mint mondta, Weisz Fanni nem saját magáért, hanem minden fogyatékkal élőért tenni akar, mert egy olyan országban élünk, ahol sokszor nem fogadjuk el, ha valaki fogyatékkal él. Szemléletváltásra van szükség, hogy a bevásárlóközpontokban ne álljanak a mozgássérülteknek fenntartott helyre, mert közelebb van a bejárat, hogy ne szánakozva nézzenek a fogyatékkal élőkre, hanem értő módon tudjanak nekik segíteni – hangoztatta.
A sajtótájékoztatón Vujity Tvrtko bejelentette, hogy kezdeményezésére Pécs hivatalos arca lesz Weisz Fanni. A 18 éves modell, aki Tvrtko elmondása szerint soha nem szólalt meg mások előtt saját hangján, a sajtótájékoztatón saját szavaival adta elő a mondanivalóját, s az általa elmondottakat jelnyelven is tolmácsolta. “A célom az, hogy az emberek megismerjék, és megszeressék a jelnyelvet, ami a mi anyanyelvünk. (…) Sőt, fedezzék fel a szépségét!” – fejtette ki.
Weisz Fanni közölte, minél több emberhez el szeretné juttatni üzenetét, amely szerint fogyatékkal is lehet valaki teljes része a társadalomnak, ha megkapják a kellő odafigyelést.
Sorstársainak azt üzente: higgyenek magukban, és ne adják fel.
Hegedűs Tamás (Jobbik) beszédében azt hangsúlyozta: át kell adni azt az üzenetet az embereknek, hogy figyeljenek egymásra, s ezért szerinte nagyon lényeges Fanni üzenete. Mint a Jobbik frakcióvezető-helyettese kifejtette: ez az üzenet pedig azokhoz szól, akiknek nehezebb az életük, de azzal biztatja őket: nekik ugyan többet kell tenniük a boldogulásukért, de ők is lehetnek sikeresek. Hozzátette: ezt a kezdeményezést nem a politika találta ki.
Szili Katalin (független) szerint nagyon fontos, hogy a fogyatékkal élő embertársainkat egyenrangúnak fogadjuk el, és ne a sajnálat motiválja az embereket. “Ma átlépünk valamit, mert a gyűlöletstruktúrával átitatott közéletben példát tudnak mutatni arra, hogyan lehet egy jó célért felsorakozni” – hangoztatta Szili Katalin. Tapolczai Gergely, a Fidesz-frakcióban ülő siket képviselő szerint nagyon sokféle árok van, s ezeket sokféleképpen lehet betemetni. Magyarországon van esélyegyenlőségi törvény és jelnyelvi törvény, a világon másodikként Magyarország ratifikálta a fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményt. Jogilag betemették az árkokat, de ez kevés, a társadalom tudatformálása ennél hosszabb feladat, ebben lehet Weisz Fanninak nagy szerepe – hívta fel a figyelmet a Fidesz országgyűlési képviselője. Az LMP-s Kaufer Virág azt mondta, a foglalkoztatási bizottságban a megváltozott munkaképességűekkel foglalkozik, és sokat tanult arról, milyen szellemi és fizikai akadályok vannak előttük, és ezeket hogyan kell leküzdeni. Fontosnak nevezte, hogy a fiatal nők is részt vegyenek a közéletben, és erre minél több inspirációt kapjanak. Egyetértett Szili Katalinnal abban, hogy “gyűlöletkultúra” van a közéletben, de – tette hozzá – ezt nagy mértékben lehet ellensúlyozni azzal, ha olyanok, mint Weisz Fanni teret kapnak.
A sajtótájékoztatón a KDNP-t Hargitay János, az MSZP-t pedig Tóbiás József képviselte, a Fidesz képviselői közül pedig jelen volt még Hirt Ferenc is, az Országgyűlés egyetlen kerekesszékes képviselője.    

A Szépségkirálynő 2011 - Fásy könyvet ír szépségkirálynőiről

Fásy Ádám elérkezettnek látta az időt, hogy megírja a memoárjait a legismertebb vállalkozásáról a Miss World Hungary-ről. Lesz miről írni a könyvben, hiszen Fásy Ádám 25 szépségkirálynővel került kapcsolatba a versenyek során.
Bár Fásy Ádám már nincs közvetlen kapcsolatban a szépségkirálynő választással, hiszen mint versenyigazgató visszavonult 2006-ban, és a verseny megrendezésének jogát átadta a Magyarország Szépe Kft.-nek, azonban résztulajdonos ebben a cégben! Fásy Ádám 1996-ban megvásárolta a Miss World licence-t és így Miss World Hungary néven indíthatott saját szépségversenyt, melynek győztese elindulhat a nemzetközi szépségversenyeken is. Ezzel jelentős csapást mért az akkori Miss Hungary versenyre, mely nem rendelkezett ezzel a licence-el. 1996 -- 2005-ig saját maga koordinálta  a versenyeket versenyigazgatóként. Vajon milyen sztoriai lehetnek Ádámnak a versenyen részt vevő nyertesekről illetve azokról, akiknek nem sikerült a megmérettetés? Fásy meghívott 25 szépségkirálynőt, hogy közölje velük a jó hírt egy könnyed parti keretében. Ugyan nem minden lány fogadta el a meghívást, de a megjelentek mind várják már Fásy könyvét. Fásy Ádám mindenkit megnyugtatott, hogy a könyvében csak szépeket fog írni, mert nem is tudna másként. Az Ő lelkében mindenki irányt csak szeretet van. Vajon Fásy Ádám zeneexpressz műsora van leáldozóban, hogy könyvírásra adja a fejét?

A Szépségkirálynő 2011 - Weisz Fanni Barbie babaként domborít a Dirty Slippers klipjében.

Elkészült az együttes vadonatúj videóklipje, melyet ismét Inidánékkal forgattak a fiúk.
- Régóta dolgozunk Indiékkel, így nem is volt kérdés, hogy őket választjuk. Ráadásul Indián egy olyan ötlettel állt elő, amire nem tudtunk nemet mondani - meséli Lázár.
Lázár és a gyönyörűséges Weisz Fanni közel nyolc hónapja alkotnak egy párt, így magától értetődő volt, hogy ők alakítják majd a szerelmespárt.
- Fanni és Lázár viccesre, olyan Barbie és Ken párosra vette a figurát - meséli Faun - De azt azért fontos elmondani, hogy van üzenete is a dalunknak. Fanni csak hab a tortán a szépségével.

A Szépségkirálynő 2011 - Szunai Linda szerelme egyben a menedzsere is

Szunai Linda lázasan készül a világversenyre ezért naponta csak egyszer eszik. Szunai Linda szerint irigylésre méltó a párkapcsolata. Sőt, szerelme egyúttal a menedzsere is a Szépségkirálynőnek! A pár elmesélte, abszolút jól működik ez náluk, szét tudják választani a munkát a magánélettől. És így legalább egész nap együtt lehetnek…

A Szépségkirálynő - Szunai Linda "Ebben leszek királynő!"

Izgalommal készül a londoni világdöntőre Szunai Linda (18), a Miss World szépségverseny hazai győztese, akinek a ruhatárát Benes Anita divattervező segített összeállítani szerdán. Az öt koktélruha és öt estélyi a szépségkirálynő tökéletes alakján remekül mutatott.
– Igyekeztem olyan színű ruhákat adni Lindára, amelyek hangsúlyozzák fiatalságát, ezért ajánlottam neki pink, türkiz- és vörös színű modelleket – magyarázta a tervező. A ruhakölteményekre külön biztosítást kötnek.
– Ígérem, nagyon vigyázok ezekre a gyönyörű holmikra – fogadkozott Szunai Linda, aki a jövő héttől angoltanfolyamra is jár, hogy a november 6-i döntőn már perfekt nyelvtudásával is elkápráztathassa a zsűrit.

A Szépségkirálynő 2011 - Weisz Fanni nem megy a Miss Intercontinental világversenyére

A siket szépségkirálynő azért nem utazik a Spanyolországban rendezett Miss Intercontinental döntőre, mert az egybeesik a Siketek Világnapjával, és Weisz úgy érzi, inkább sorstársai közt a helye. „Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert nem tudok menni Spanyolországba” – mondta Weisz a TV2 Aktívjának.
A magyar Miss Intercontinental helyét a vörös hajú Hódi Anikó veszi át. „Irtó nagy meglepetésként ért, igazából ő a győztes, ez egy kicsit… de nagy megtiszteltetés” – kommentálta a Hódi Anikó a hírt. Weisz Fanninak egyébként rengeteg munkája van a világnapon és a szépségversenyeken kívül is, naponta fotózzák, reklámfilmben és klipben szerepel, miközben a siket és halló emberek összehozásán dolgozik.

2011-ben angolai lány lett Miss Universe

A Miss Universe nemzetközi szépségverseny döntőjére szeptember 12-én került sor Brazíliában, Sao Paulóban. Magyarországot Lipcsei Betta képviselte a világversenyen.
89 ország legszebb lányai versenyeztek Brazíliában a legszebbnek járó koronáért. A fürdőruhás, estélyis bevonulás után, szóban is be kellett mutatkozni a zsűri valamint a közönség előtt. Héttagú zsűri hozta meg a végső döntést a versenyen.
Az utolsó körben már csak 15 lány állt a bírák előtt. Közülük a legszebbnek az angolai Leila Lopest találták az ítészek. Első udvarhölgyének az ukrán származású Olesia Stefankot míg másodiknak a brazil Priscila Machadot választották.

A Szépségkirálynő 2011 - Lipcsei Betta nem jutott a 16-ba – Miss Universe

Sokszor merül fel a gyanú a Miss Universe versenyekkel kapcsolatban, hogy erős politikai felhangja is van a versenynek. Mindenesetre Lipcsei Betta nem jutott be a 16 közé, így idén sem volt magyar lány a döntőben. Angolia lány nyerte meg a Miss Universe versenyt, udvarhölgyei Ukrán és Brazil származásúak. Lipcsei Betta a Miss Universe Hungary 2011 győzteseként vehetett részt a megmérettetésen Magyarországot képviselve. Sajnos nem jutott be a 16 közé, így idén sem sikerült magyar lánynak kiverekednie a döntőt.
Miss Angola vitte el a szépségkirálynői koronát. A 25 éves Leila Lopes büszke lehet címére, hiszen fekete bőrű szépségkirálynőt nagyon ritkán választanak a Miss Universe versenyen. Második helyen az ukrán Oleszja Sztefanko, harmadik helyen pedig a brazil Priscila Machado végzett.
Miss Angola igen jól beszél angolul, hiszen az Egyesült Királyságban dolgozik menedzserként.

A Szépségkirálynő 2011 - Lipcsei Betta merész népviselete

Sao Paulo — Nem unatkozik Brazíliában Lipcsei Betta, azaz Miss Universe Hungary 2011, aki 81 másik lánnyal vetélkedik a világ legszebb lánya címért. A legutóbbi feladatként nemzeti viseletben kellett megjelenni a kifutón, s Lipcsei Betta bizony még a helyszínen tartózkodó magyarokat is meghökkentette sujtással cifrázott merész öltözékében, amely – köztünk szólva – másban nem is igen emlékeztetett a hagyományos magyar népviseletre. A zsűriasztalnál szerencsére nem néprajzkutatók foglaltak helyet, így hát ők is álmélkodva figyelték Lipcsei Betta bemutatóját. Hogy ez mire lesz elegendő, a szeptember 12-i döntőben derül ki.

A legszebbek közé készül Betta

Sao Paulo — A világ legszebb 15 lánya közé vágyik a magyar szépségkirálynő 2011, Lipcsei Betta (23). A Miss Universe Hungary 2011 győztese két hete utazott ki Brazíliába a világversenyre, ahol 81 lánnyal kell összemérnie szépségét.
Péntek hajnalban bikiniben és estélyi ruhában is meg kellett mutatniuk a közönségnek és az ítészeknek magukat, hétfőn pedig népviseletben kell végigvonulniuk a színpadon. A tét magas, hiszen a nemzetközi versenyen nem a fináléban választják ki a legszebb lányokat: a legjobb 15 közé jutásról a tegnapi és a hajnali verseny alapján döntenek. – Nem a koronára vágyom, megelégszem azzal, ha bejutok a legszebb 15 közé, hiszen egész nyáron ezen dolgoztam, ruha- és táncpróbára jártam, dié­táztam és edzettem. Még egy gyors sminktanfolyamot is elvégeztem – árulta el még utazása előtt Betta. Utoljára 2008-ban választottak magyar lányt, Dammak Jázmint (27) a Miss Universe döntőjén a legszebb 15 közé.

Luxusban él A Szépségkirálynő 2011

Boldogan lépett be új, zuglói nyereménylakásába Szunai Linda szépségkirálynő. "Csak ámulok és bámulok" - mondta. Sokan irigyelhetik Szunai Lindát, az idei Miss World Hungaryt.
Ahogy elmondta, egy percig nem unatkozik, kalandos nyaralása után, két raliversenyen is indul, és navigálhatott a legjobb magyar autóversenyzőnek, ifjabb Tóth Jánosnak, majd átvette várva várt nyereménylakását, egy teljesen berendezett és gépesített otthont. A Szépségkirálynő 2011 nem hitt a szemének, amikor belépett a modern és minden kényelemmel felszerelt lakásba, amelynek teraszáról a budai hegyekben gyönyörködhet. Az új otthona rögvest szerelmi fészekké alakult,Szunai Linda ugyanis nem egyedül költözött be, vele tartott barátja, Laci is.

A Szépségkirálynő 2011 - Szunai Linda kiáll az emberi méltóságért

Az emberi méltóság fontosságát fogja hirdetni a Miss World szépségverseny nemzetközi döntőjén a magyar királynő, Szunai Linda (18), akit az Emberi Méltóság Tanácsa kért fel nagykövetének. Linda leendő jogászként testhezálló feladatnak érzi a felkérést.– Mindennap, minden órában, sőt minden percben találkozunk az ügy fontosságával. Akár egy kórházban, akár az iskolában, de akár az utcán sétálva is kerülhetünk olyan helyzetbe, amely emberi méltóságunkat sérti. Szeretnék példát mutatni a fiataloknak abban, hogy vallástól, etnikumtól, kortól és származástól függetlenül mindenkit egyenlő jogok és bánásmód illet meg – magyarázta a szépségkirálynő 2011.

Túlélte a száguldást A Szépségkirálynő 2011

Szunai Linda a legjobb magyar autóversenyző, ifj. Tóth János mellé ülhetett be egy raliautóba. A Szépségkirálynő 2011 elárulta, nagyon félt, mert amúgy sem szereti az adrenalin-növelő dolgokat. Egy hang sem jött ki a torkán, amikor felgyorsultak, amikor pedig kiszállt, boldog volt, hogy túlélte...