A Szépségkirálynő - Először választják meg a legszebb felvidéki lányt

Idén tavasszal első alkalommal szervezik meg a Felvidék Szépe szépségversenyt, de már most biztos, komoly lehetőségek várnak a győztesre, ugyanis egyenes ágon bekerül a magyarországi A Szépségkirálynő döntőjébe. A szervezők úgy tájékoztattak, hogy erről még az elmúlt hónapokban állapodtak meg a magyarországi szépségverseny jogtulajdonosával.  December eleje óta lehet jelentkezni a Felvidék Szépére, amelynek válogatóit öt városban szervezik meg január 18-a és február 1-je között. Előbb Királyhelmecen, majd Tornalján, Ipolyságon, Komáromban és Dunaszerdahelyen várják a 17 évnél idősebb lányokat, akik szeretnének az értékes nyereményekért folyó versenybe bekapcsolódni. A válogatásokon megjelent versenyzőkből a szakmai zsűri 18 versenyzőt választ ki, akik részt vehetnek a verseny döntőjében. Továbbá még 2 versenyző csatlakozik a 18 döntőshöz, akikre majd on-line, illetve Szabad Újságból kivágott szelvényekkel lehet szavazni. A verseny legszebbjére a nagy lehetőség mellett további nyeremények várnak, többek közt elutazhat párjával egy egzotikus kirándulásra is. Azt pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy egy esztendőn keresztül ő fogja viselni a legszebb felvidéki lánynak járó koronát.