A Szépségkirálynő 2012 - Alakja miatt zárták ki a modellt?

Egy félreértés miatt zárták ki Mayle Jennifert (21) A Szépségkirálynő című műsorból. A szépségversenyen 21 lány vehet részt, közülük egyet a közönség juttathat a döntőbe. Ám egy tévedés miatt a legtöbb, 1208 szavazatot kapó Jennifer mégsem szállhat harcba a koronáért, a zsűri hétfői döntése alapján.  Sajnos a weboldalra egy külsős cég tévedése miatt azoknak a lányoknak a képe került fel, akiket az előválogatásra behívtuk, és nem csak a casting zsűri által jóváhagyott 64. A versenyszabályzat szerint a szakmai zsűri döntése, hogy ki juthat be a döntőbe; sajnos Jennifert nem választották be a középdöntőbe – magyarázta Dávid Júlia, a Magyarország Szépe Kft. vezetője.
Jennifer azonban azt sejti, hogy az alkata miatt zárták ki.
– Én egyáltalán nem titkoltam a súlyomat. A jelentkezési lapomon feltüntettem, hogy 66 kiló vagyok, és a csípőméretem 97 centi. Mégis behívtak a castingra. És még azóta is fogytam további négy kilót. Ráadásul pénteken, amikor aláírtam a szerződést, személyesen találkoztam a szervezőkkel. Akkor senki nem szólt – értetlenkedett Jennifer, aki  így nem vehet részt a legrangosabb szépségversenyen.
A lány azt mondta, többet nem próbálkozik az indulással.