A Szépségkirálynő 2012 - Íme az ország legszebb lányai

Királynőt választott az ország, azaz ismét korona került Magyarország legszebb lányainak fejére. A TV2 A Szépségkirálynő című műsorában a zsűri pontozása alapján Miss World Hungary Cserháti Tamara, Miss Universe Hungary Konkoly Ágnes, Miss Earth Hungary pedig Kocsis Alexandra lett. Miss Intercontinental 2012-ben a közönség szavazata alapján Bencsik Emerencia. Több ezer jelentkező közül több száz lányt válogattak a zsűri elé, s az ítészek végül 12 versenyzőt juttattak A Szépségkirálynő című műsorba. A lányok felkészítő tábora a nagy megmérettetés előtt egy Budapest melletti luxushotelben volt. Itt Rubint Réka izzasztotta őket a tökéletesebb alakért, de a Vujity Tvrtko által tartott kommunikációs tréning mellett a tánckoreográfiákat is itt tanulták Robby D-től. Az élő show-t Tatár Csilla és Till Attila vezette, az első produkciót pedig Kasza Tibitől láthatta a közönség. Az énekes-fotóssal a királynő-jelöltek is bemutatkoztak, akik fekete és fehér rövidnadrágban és topban járták be a színpadot. A lányok négy fordulóban mérettettek meg egymással, s míg felkészültek az elsőre Radics Gigi énekelt.
Először bikiniben vonultak fel a királynő-jelöltek, mindannyian fekete színű darabokban. A lányok között pedig Bereczki Zoli énekelt, aki Tatár Csilla szerint a legjobb pozíciót csípte meg, hiszen testközelből is szemügyre vehette a szépségeket. Az első forduló után máris pontozott a zsűri, s ez alapján két lánynak, Gombos Alíznak és Kovács Nikolettnek búcsúznia kellett a versenytől.
Ők már nem szerepelhettek a második fordulóban Kökény Attilával, amikor is színes koktélruhában vonultak a kifutón a királynő-jelöltek. Ezután a zsűri ismét döntött és csak nyolc lány maradhatott versenyben: Egedi Niké és Görög Réka Dorottya kiesett a mezőnyből.
Valóban Bereczki Zolinak volt a "legjobb", hiszen a harmadik fordulóban ismét a szexi lányok között énekelt. A Szállj velem! című számára angyali szárnyakkal, fehérneműben vonultak fel a szépségek, közülük azonban csak hatan juthattak tovább a koronáért folytatott harcban. Almassalma Zita és Csábi Tünde már nem került be az utolsó fordulóba. Végül Radics Gigivel, 2012 legjobb női előadójával tündökölt estélyi ruhában 2012 hat királynő-jelöltje.
A hazai fellépők mellett egy világsztár is énekelt, aki Magyarország legszebb lányaival ünnepelte születésnapját. Alexandra Stan még nem járt hazánkban és A Szépségkirálynő című műsor színpadán lépett fel először. Get back című száma után később a Mr. Saxobeat című slágerét adta elő.
A Szépségkirálynő zsűrijében helyet foglalt többek között, Szávay Ági - aki a mosolyt várta a lányoktól -, Pantl Péter - aki a lélek és külalak egyensúlyát kereste -, Szabó Dóra, a Miss Earth Hungary 2011-es győztese, Kasza Tibi, Mihelisz Norbert - akinek a természetesség volt fontos -, Benes Anita, divattervező és dr. László Zsolt, plasztikai sebész is. A koronáért végül tehát csak hatan versenyeztek. De a közönség szavazatáért mind a tizenkét királynő-jelölt harcba szállhatott. Weisz Fanni lett Miss Intercontinental 2011-ben, idén pedig Bencsik Emerencia vehette át tőle a címet. A zsűri pontozása alapján Kocsis Alexandra lett Miss Earth Hungary, ő a tavalyi győztestől, Szabó Dórától vehette át a koronát, míg Miss Universe Hungary, azaz Konkoly Ágnes, Lipcsei Bettától. Szunai Lindának is át kellett adnia a koronáját, idén Cserháti Tamara lett Miss World Hungary. A királynők a nemzetközi versenyeken képviselhetik hazánkat 2012-ben és mesés nyereményekkel távoztak a műsorból is. Miss World Hungary többek között egy autót, egy ötszázezer forint értékű körömkozmetikai ajándékcsomagot és reklámfotózást, ötszázezer forint értékű ékszert kapott. Miss Universe Hungary nyereménye többek között egy luxus színvonalon berendezett zöldövezeti lakás egy évre, egy két fő részére szóló, egyhetes luxusüdülés Bali szigetén, egy kétszázötvenezer forint értékű körömkozmetikai ajándékcsomag és reklámfotózás, valamint egy kétszázötvenezer forint értékű vásárlási utalvány egy fehérnemű márka jóvoltából. Miss Earth Hungary pedig többek között egy teljes körűen berendezett kertkapcsolatos lakást, egy kétszázötvenezer forint értékű körömkozmetikai ajándékcsomagot és reklámfotózást nyert.