Bikinire vetkőzött lányok - Egyelőre rejtegeti a TV2 a királynőt

Óriási mustrát tart a TV2, ugyanis három napon keresztül válogatják ki a több mint kétezer jelentkezőből azt a 24 lányt, akik közül kikerülnek hazánk szépségei. A Szépségkirálynő című műsor bikinis castingján jártunk, ahol nemcsak mi, de a zsűri is fogta a fejét olykor-olykor.
Három napon keresztül több ezer - 17 és 27 év közötti - lányt vesz szemügyre a TV2 hamarosan induló A Szépségkirálynő című műsorának szakmai zsűrije, akik között Andy Vajna, Kasza Tibi, Schobert Norbi, Makány Márta, Pantl Péter is feltűnt, valamint Hajdú Péter - aki produceri szerepet vállalt a műsorban - figyelemmel kísérte a tourokat.Az általunk megkérdezett zsűritagok mindegyike bátornak nevezte a hazai lányokat, akik fürdőruhára vetkőzve sem szégyellték bájaikat és magabiztosan vonultak a kifutón. A cicik, mellek, popsik és combok a zsűri pontozásában kevésbé számítottak, sokkal inkább a kisugárzás. Néhány kört végig nézve talán jobb is, hiszen az esélyes királynők alaposan elbújtak a mezőnyben."Mint fotós, divatfotós pontozok, részt veszek a válogatásban és nyilvánvalóan a fotós szempontokat próbálom érvényesíteni. Én azt mondom, hogy a természetes szépséget találjuk meg, és ez igaz mindenre: nem kizáró ok, ha valaki alacsony, ha valakin van plasztikai beavatkozás. Az én szempontrendszeremben az alak kevésbé meghatározó, mint az arc és a szem, számomra ez fontosabb, mint a mell, vagy egy formás popsi, ez egyre kevésbé tud fotósként lázba hozni"- magyarázta Kasza Tibi, aki elmondása szerint tehát arcközpontúan keresi a valódi szépséget.
"Vannak csodálatosan szépek és nagyon bátrak is, középdöntőre válogatunk most, így arra nincs lehetőség, hogy külön mindenkit végignézzünk" - kezdte Makány Márta, majd hozzátette: szerdán kicsit nyugodtabb körülmények között jobban szemügyre tudják majd venni a lányokat, akkor egyezteti a zsűri az álláspontját, s megpróbálják az azonos típusú lányok közül is a legszebbet megkeresni.
"Rengetegen jelentkeztek, nagyon vegyes a mezőny, van sok csinos lány, akik szépek és jó felépítésűek" - vallja Pantl Péter, aki az arc és a kisugárzás alapján vizsgálta a lányokat, azon ugyanis nem lehet változtatni.

"Ezt az ember hozza magával. Egy tekintet, egy arc, egy szép vonás, jó csontozat, azon nem lehet változtatni, úgyhogy azt nézem, hogy jön át mindez első körben. A legnagyobb feladat, amikor levetkőznek: a mai lányok közül még mindig sokan kevesebbet sportolnak, és nem figyelnek a táplálkozásra, ezen viszont lehet változtatni, a gáláig pedig még van több, mint egy hónap" - tette hozzá a Playboy főszerkesztője.
A bátor és lelkes jelentkezők között akadtak, akik állítsuk szerint "inkognitóban" vállalkoztak a castingra, a beszédesebb lányok között pedig többen anyukájuk hatására mutatták meg magukat a zsűrinek, s akárcsak a szakemberek, ők is a kisugárzásukban és az arcukon rejlő szépségükben bíznak.
"Elsősorban azért jelentkeztem a versenyre, hogy mennyire pozitívak a visszajelzések, amiket kapok, hogy itt is megállom-e a helyem, illetve nekem is egy belső plusz, amivel jól tudom magam érezni. Szerintem a mosolyommal és a nézésemmel tudok majd hódítani, remélem, hogy eredményes lesz" - mosolygott a 19 éves Szolláth Nikolett, aki Budapestről érkezett.

Szegedi Katának és Ádám Györgyinek is édesanyja javasolta a megmérettetést.
"Anyukám javasolta, hogy jelentkezzek, így ez az oka, hogy eljöttem. Mindig is érdekelt az ilyesmi, néztem a korábbi versenyeket is, csak addig nem jutottam el, hogy jelentkezzek. Egy királynőnél szerintem elsődleges elvárás a szépség és az intelligencia is fontos, nyelveket beszéljen és támogasson valamilyen szociális dolgot a környezetében" - mondta a 22 éves Kata, aki szerint a csodálatos mosolya és jókedve lehet nyerő a zsűrinél.
"Anyukám szerette volna nagyon, hogy eljöjjek, mondta, hogy próbáljam meg, s most úgy döntöttem, lesz, ami lesz. Szerintem a zsűri döntése nagyban függ a kisugárzástól, talán a szemem és a mosolyom foghatja meg őket. Nagyon örülnék, ha királynő lehetnék, de elsősorban azért jöttem, hogy kipróbáljam magam, ez az első komolyabb castingom" - mondta a hamarosan 21 éves Györgyi, aki kisebb szépségversenyen ért már el helyezést, és reméli, hogy itt is sikerrel jár majd.

A zsűri szerdán dönt arról, ki lesz az a legszebb 24 lány, aki közül kikerülhet az idei Miss World, Miss Universe és Miss Earth Hungary.