Tolmács nélkül stresszelne - Hang nélkül is bizonyíthat A Szépségkirálynő-jelölt

Páskuly Bianka, Weisz Fanni , Bugya Dóra 
Semmiben sem különböznek Weisz Fanni napjai a többi királynő-jelöltéhez képest, legalábbis ezt állítja a 18 éves, siketnéma lány. Már nincs sok hátra a TV2 A Szépségkirálynő című műsorának döntőjéig, s bár addig kemény út vezet, a zsűri néhány férfi tagja szerint, már most óriási a változás.
Csaknem két hetet töltenek felkészítő táborban A Szépségkirálynő című műsor döntősei, akiknek mindennapjait mostanság edzések, táncpróbák, színpadi mozgásgyakorlatok, sminkpróbák és diéták határozzák meg. A kemény munka mindenkire vonatkozik, igaz Kasza Tibi szerint - aki a lányok fotósaként vesz részt a produkcióban és foglal helyet a zsűriben -, akad, aki már most tökéletes.
- A közös munka által már mindegyik lánnyal megismerkedtem, elmondtam nekik a tanácsaimat, de összességében fotós szemmel úgy látom az elmúlt napok után, hogy már nem mindenkinek volna előnyös, hogy folytassa a diétát, mert esetleg túl csontos lesz az arca a képeken. Felmerült, hogy esetleg a döntőre készítünk sminkteszt fotósorozatot, ha ebbe belegyeznek, szívesen megcsinálnám - árulta el Kasza Tibi, akivel egyetért dr. László Zsolt is abban, hogy a királynő-jelöltek jelentős változáson mentek át már az elmúlt napokban, bár a felkészítő tábor csak a héten kezdődött.

- Nehéz dolga volt a zsűrinek, amikor kiválasztottuk, hogy ki kerüljön a legszebb húsz közé, többszörösen összevesztünk azon, hogy ki távozzon. Természetesen nemcsak esztétikai szempontból néztem a lányokat, hanem a kisugárzást, a beszédkészséget is figyeltem, s elmondhatom, hogy a válogatás óta - amikor először láttuk őket - jelentős fejlődésen mentek át - magyarázta a plasztikai sebész.
Nem is csoda a változás, hiszen kemény napi programot kell teljesíteniük a szépségeknek, hogy még tökéletesebb formájukat hozhassák az élő televíziós műsorban.
- Nagyon sűrű a programunk. A szobatársammal 7-kor szoktunk kelni, aztán fél 8 körül lemegyünk reggelizni, utána járáspróba, majd az edzés Rubint Rékával. Ebéd után jön a tánc - ez több órás folyamat - és végül a vacsi - árulta el a STOPnak Szunai Linda, aki Miss Bikiniként a döntő egyik nagy esélyese lehet, hiszen alakjával már elkápráztatta a zsűrit.
A tíz-tizenkét órás kemény munkában a verseny egyetlen hang nélküli szépsége, Weisz Fanni is ugyanúgy részt vesz, sőt, mint mondta: számára semmiben sem jelent nagyobb nehézséget az egyes feladatok megoldása, hiszen tolmácsa mindig mellette van. Mi is így beszélgettünk vele.

- Nagyon jól érzem magam, ugyanúgy be tudok kapcsolódni mindegyik programba. Ha nem lenne mellettem tolmács, akkor persze stresszes és görcsös lennék, hogy nem értem, mi folyik körülöttem - kezdte Weisz Fanni, aki a Miss Charity címet nyerte el a napokban az egyik házi versenyen, ahol egy jótékonysági tevékenységet kellett képviselnie a lányoknak. A zsűri szerint ő teljesítette legjobban a feladatot, s ezzel a címmel garantálták a lány döntőbe jutását is.
- Nagyon jó kapcsolatom van a lányokkal, mindenki nagyon kedves, nincs senkivel se konfliktusunk, nincs nagyképűsködés. Természetesen izgulok a döntő miatt, mint ahogy eddig is minden szépségversenyen. Szeretnék többet pihenni, hogy ne legyenek karikák a szemem alatt, szeretnék a színpadon minél jobban megjelenni, felvonulni, minél jobban begyakorolni a lépéseket - tudtuk meg Fannitól, aki több szépségversenyen is bizonyított már.
A felkészítő tábor alig egy hétig tart még, hiszen a döntőt július 14-én tartják, addigra pedig mindenkinek a legjobb formáját kell hoznia.